Az út vége

Apám haldoklásába csöppentem 2012 december 30.-n.
Felkészületlenül.
Vagy csak megszoktam, hogy mindenből felépül. Mindig.

Arra számítottam az elmúlt években, hogy nem sok van vissza számára. Látszott a leépülése. Az alkudozást is befejezte már, valakivel (mert hívő nem volt) hogy "ezt a 4-5, majd 3-4, később 1-2 évet" éljük túl!

A kórterembe lépve azonnal tudtam, hogy ebből nem tud már felépülni. Vélhetően nem is akar már. Azt hiszem elege lett. Mindenből.

Fogta a kezem, pedig ezt gyerek koromban sem tette, és én elköszöntem tőle. Sokáig integetett utánam. Furcsa volt.

Három nap múlva meghalt.

Oli a barátom

Mostanában Oli nagy ütemben fejlődik.
Értelmi képességei épp úgy, mint az érzelmi "viszonyai".
Anyukájához való kapcsolata talán úgy írható le legjobban, hogy a "szerelmes kis zsarnok".
Én ennek egyre kevésbé állok útjába, ezt a területszerző csatát bátyjával, Mátival vívja.
Mivel már nem lát bennem elenfelet az anyáért vívott harcban, őszintén szeret.
A minap is mellém ült, átölelt, és közölte:
-Apa! Te vagy a barátom!

Máti rossz napjai

Valami történt. Nem tudom még mi, de a hatásai rosszak.
Máté, egyszerre nem találja a helyét az iskolában. Konfliktus Rita nénivel, a barátokkal, velem!
Mindenkivel!
Szörnyû idôszak jön azt hiszem.

Máti fagyiz

- Ugye, nem fotóztál le?- kérdi Máté, és én szemrebbenés nélkül mondom:
- Nem.